Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                                                              IX. fejezet

 

Hogyan serkenthető az ötletalkotás

 

 

 

   

Leonardo da Vinci A festők regulái című munkájában arra is utalást tett, hogy ,,Miként serkentsük és ösztökéljük az elmét különféle felfedezésekre".

 

   ,,Nem hagyom ki ezek közül a regulák közül a szemlélődésnek egy újonnan feltalált módszerét, bár kicsinyesnek és szinte nevetségesnek tűnhet, mégis, amilyen csekély , éppolyan hasznosan ébresztgeti a szellemet változatos leleményekre; s ez nem más, mint hogy megfigyeled a mindenféle foltokkal tarkított falakat vagy a különféle keveredésű köveket. Ha ki kell találnod valamilyen színteret, különböző tájakra emlékeztető dolgokat találhatsz ott hegyekkel, folyókkal, sziklákkal, fákkal, hatalmas síkságokkal, völgyekkel és halmokkal ékeset; meg mindenféle csatajelenetet is láthatsz és furcsa figurák élénk mozgalmasságát, arckifejezéseket, viseleteket és számtalan sok dolgot, amiket tökéletes és jó formába önthetsz; e falaknál és törmelékeknél ugyanaz következik be, mint a harangszónál, melynek zengéséből kicsendül minden név és minden szó, amit elképzeltél. ( idézi: Gulyás Dénes, 1967)".

 

    1823-ban Ludwig Börne egy tanulmányt írt Hogyan váljunk eredeti íróvá három nap alatt címmel. Ernest Jones, Freud életrajzírója (1953) szerint ez a tanulmány egyike lehetett azoknak a forrásoknak, amelyek Freudot rávezették arra, hogy felismerje a szabad asszociációnak, mint a pszichoanalitikus terápia módszerének hasznosságát és jelentősségét.﴿ Börne munkája a következő javaslattal zárul:

 

           ,,Íme a gyakorlati recept, amit ígértem. Végy elő néhány papírlapot és három napig, mindenféle meghamisítás és álszenteskedés nélkül írj le egymás után mindent, ami az eszedbe jut. Írd le mit gondolsz magadról, a nőkről, a török háborúról, Goethéről, a Fonk bűnesetről, az Utolsó Ítéletről, a nálad hatalmasabbakról- és három nap múltán meg fogsz lepődni, hogy mennyire újszerű és megdöbbentő gondolataid támadtak. Így válhatsz három nap alatt eredeti íróvá (idézte: Jones, 1956, 246. old.)".

  

Ez a két 150 és 200 évvel ezelőtt született javaslat lélektanukat tekintve nagyon hasonlít azokhoz technikákhoz, amelyeket ebben a fejezetben mutatunk be. Mind önsegítő módszerek, amelyeket hagyományos kiképzés és útmutatás nélkül bárki használhat és amelyek célja az, hogy egy kreatív végterméket eredményező folyamat elindításához megnöveljék a felhasználható ötletek és feltevések számát. Ennek a célnak az eléréséhez számos olyan módot ajánlanak, mint például a problémát alkotó vagy a megoldásban kritikus szerepet játszó jellemzők, változók és az alkotóelemek externalizációja. Az egyéneket arra bátorítják, hogy helyezzék kívülre ezeket a jellemzőket, ahelyett hogy fejben tartanák őket. Például, valakit arra bátoríthatunk, hogy hozzon létre két listát, melyek közül az egyik a változókat a másik pedig az alkalmazási feltételeket tartalmazza. Ezután helyezzük a két listát egymás mellé és mozgassuk őket fel és le. Így az egyén minden változót megvizsgálhat minden feltétel esetén. Ezeknek a változóknak és feltételeknek a permutációi és kombinációi növelhetik az ötletek változatosságát. Így az egyén egy létező és a valóságban megfogható módszerrel olyan eredményekre jut, mint egy kreatív személy gondolatban.

    Sok eljárásnál szintén gyakori, hogy az ötletalkotókat arra bátorítják, hogy ne értékeljék ötleteiket annyira szigorúan vagy halasszák későbbre az értékelést. Arra kérik őket, hogy vessenek fel minden ötletet szabadon, ami csak az eszükbe jut és mielőtt még megítélnék őket, várják meg, hogy munkájuk igazolja-e erőfeszítéseiket és maguk vagy mások helyeslik- e  ötleteit. A túl korai kiértékelés nagyon ígéretes lehetőségek elvetéséhez vezethet. Ha az egyén túl ítélkező és kiértékelő ötleteivel szemben, talán nem is ébred rá erre.

    Számos eljárás nyíltan vagy rejtetten szükségesnek tartja, hogy az ötletalkotók le tudják győzni azokkal a tárgyakkal és anyagokkal kapcsolatos múltbeli tapasztalataikat, melyekkel dolgoznak. Nagyon is gyakran érzékeljük ezeket a tárgyakat és anyagokat felgyülemlett tapasztalatokon és megszokott viselkedési mintákon alapuló rögzült és megváltoztathatatlan funkciókban. Ezek a funkciók, miután rögzültek, határt szabnak a tárgyak felhasználásának újabb, más tárgyakkal és anyagokkal való párosításában. Ezek a módszerek segíthetnek túljutni az ezekhez hasonló megváltoztathatatlannak tűnő helyzeteken, akadályokon és kreatív megoldáshoz vezető kreatív folyamatot indítanak be.

   Az eljárások más javaslatokat is tartalmaznak. Legyen szó akár festészetről, elméletről, technikai problémáról vagy bármiről, a problémáknál, amellyel valaki indít vagy abban a módnál, ahogy megfogalmazza maga számára a kezdő feladatot nem a probléma legjobb megállapítása a fontos, ha a kreatív folyamat lendületbe jön. Néha összetevőire kell bontanunk az első megállapítást, hogy mindegyikre kidolgozhassuk a lehetséges ötleteket és így létrehozhassuk a vágyott kreatív terméket. Bizonyos esetekben pedig teljesen más megközelítésre van szükség. Még a tényleges munka megkezdése előtt meg kell változatni, azt a módot, ahogyan először szemléljük a problémát. Ennek a megközelítésnek a legjobb magyarázatát a XV. fejezetben találjuk, amelyben egy Gordon által kifejlesztett kreativitást serkentő csoportmódszert, a szinektikát tárgyaljuk. Ez az eljárás két lépésben mutatja meg, hogy mi lakozik az elménkben. Az egyik lépésben a megszokott dolgokat szokatlanná tesszük, a másikban pedig a szokatlan dolgokat tesszük megszokottá. Ezeket a lépéseket később majd megmagyarázzuk.

    Sokkal fontosabb, hogy a kreatív folyamat előkészítését ,,jó" kérdéssel vagy ,, jó" megközelítéssel, stb. kezdjük. A kreatív emberek egy része gondolatban ötletekkel és elképzelésekkel játszadozik; mások ihletett állapotban dolgoznak; míg megint mások pedig ösztöneikre hallgatva érnek el eredményeket. Egyesek pedig a leírtakhoz hasonló módszereket alkalmaznak. Egyetlen itt bemutatott módszer sem írja le, melyek a ,, jó" kérdés vagy a ,,jó" megközelítés kritériumai; csak a lehetőségek megteremtésében segíthetnek. Hogyan választjuk ki a ,,jó" kérdést? Ihlet vagy ösztönös megérzés? Ezek a kérdések a kreatív folyamat nem érzékelhető részeire vonatkoznak. Egyesek próbálgatásos módszerrel, minden kombináció és permutáció megvizsgálásával és kipróbálásával választják ki a jó ötletet, de a kreatív emberek sokkal inkább ,,esztétikai érzéküket" használják, ha a legvalószínűbb alternatívát vagy a kreatív végállapothoz leginkább vezető javaslatot kell kiválasztaniuk.

    Ebben a fejezetben sok olyan módszert mutatunk be, amelyek segíthetnek bennünket a kreatív folyamat első állomásában, azaz feltevéseink kialakításában. Ezek az eljárások tűnnek a legalkalmasabbnak a kreatív folyamat további történéseinek kidolgozásához. Ezek az eljárások nem korlátozódnak csak erre az első szintre. Ellenkezőleg, nekünk kellene kiválasztani és használni azokat az eljárásokat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy segíthetnek bennünket a kreatív folyamat bármely szintjén. Emellett fontos azt is észben tartanunk, hogy egy módszer értéke nem csak a módszer jellegzetes tartalmától függ, hanem használója képességeitől, motiváltságától és kíváncsiságától is. Ezenkívül ahhoz, hogy ezekkel a módszerekkel valóra válthassuk kreatív céljainkat, vágyakoznunk kell a kreativitásra, a magas energia szinttel kell rendelkeznünk, szükségünk van kitartásra és összpontosításra, ahogy vágyjunk a kockázatok vállalására, és mindezeken túl arra, hogy bármilyen zűrzavar, aggály és önmagunkban való kételkedés közepette meg tudjuk őrizni bizonyosságunkat és hogy magabiztosnak és  optimisták maradjunk.

    

                    

                                                      Önsegítő eljárások

 

  A következő technikák egy sokkal gyakorlatiasabb és alkalmazhatóbb szintet képviselnek, melyek bárki használhat segítségként az ötletalkotás során. Mivel ezek önsegítő eljárások, hatékonyságuk nagyban függ a használó motiváltságától, erejétől és kitartásától. Gyakran senki sincs a közelben, aki serkenthetne, bátoríthatna minket és az a munkára buzdító, kis nógatás is elmaradhat. A bátorító nyomtatott szavak társíthatók ezen technikákkal, de semmi sem pótolhatja embertársaink segítségét. Nos, ezért is választja sok ember a csoportos kiképzéseket. Mindamellett ezek a technikák az egyedül dolgozók számára is adhatnak hasznos ötleteket, tanácsokat és segítséget.

   A technikák nagy része főként az alkalmazott, tudományos és technikai területeken bizonyul igen hasznosnak, ahol a változókat különféle permutációkban és kombinációkban fejezik ki és használják, melyeket művészek, írók, költők valószínűleg nem fogják túl hasznosnak találni. Ám legalább bemutathatják számukra is, hogy a más területeken dolgozó emberek milyen más módszereket tartanak hatékonynak a feltevések és ötletek kialakításában. Elképzelhető, hogy alkalmas ingerek lehetnek olyan művészek számára, akik számára fontos a kísérletezés és a rugalmasság kreativitásuk fejlesztésében.

   Az önsegítő technikák gyakran leegyszerűsített, buzdító és inspiráló formában jelennek meg. Az olvasó ezeknek a technikáknak a gyakorlásával szabadon engedheti kiaknázatlan kreatív energiáit. Gyakran a kreatív emberek anekdotáit, aforizmáit, kijelentéseit és élményeit idézik fel a kreatív magatartás mintájaként. Ezek a tapasztalatok is kétségtelenül hasznosak lehetnek egyesek számára; mások pedig válogathatnak a most következő technikák közül.

 

 

 

 

 

 

 

Brainstorming

 

Osborn (1963) kreativitást serkentő technikájának a Brainstorming, azaz az Ötletbörze nevet adta, és a kifejezés* olyan közkedveltté vált, hogy az összes kreativitást serkentő technikára alkalmazni kezdték.

Az alatt az idő alatt, amíg Osborn lefektette a brainstorming alapelveit, mások (Clark, 1958, Parnes, 1967) cikkeket írtak róla és kidolgozták technikáját. A brainstorming technika legismertebb formáját csoportok használják, de magányos munkavégzés során is alkalmazható. Sőt, maga Osborn jelenti ki azt, hogy a brainstroming a legtöbb kreativitást serkentő technikához hasonlóan az egyén és a csoport gyakorlatának keverékében a leghatékonyabb. Mivel a brainstorming csoporttechnikaként a legismertebb, továbbá a legtöbb vizsgálatot is csoportokon végezték, ezért a téma teljes hosszában és mélységében való bemutatására a XIII. fejezetben kerül sor. Ebben a fejezetben csupán a folyamat egyéni használatra vonatkozó főbb vonulatokat tárgyaljuk.

    Osborn a kreativitás következő szintjeit különítette el: az első az orientáció, amelyben meghatározzuk a problémát és kiválasztjuk azt a megközelítést, amely segíti a megoldást; a következő a preparáció, azaz a felkészülés, mely során összegyűjtünk minden tényt és anyagot, amely hasznos lehet; majd az analízis, azaz az elemzés, olyan folyamat, melyben tanulmányozzuk és elemezzük az összegyűjtött dolgokat; aztán az ideálás során megoldási javaslataink születnek (a kretivitás folyamatának ezen a szintjén van a leghasznosabb értéke és funkciója a legtöbb kreativitást serkentő technikának); az inkubációban a tudatos erőfeszítéseink felfüggesztődnek, de a tudattalan erőfeszítések nem állnak le; a szintézisbe a részletek összeállnak; végül pedig a verifikáció során pedig kipróbáljuk megoldásainkat és ötleteinket, hogy működőképesek- e.

   Osborn (1963) ezek alapján felállította a brainstorming négy szabályát:

 

(1) A bírálat kizárva….(2) Hat záporozzanak az ötletek szabadon….

(3) Minél több az ötlet, annál jobb….(4) egyesítés és tökéletesítés….

 

   A négy alapszabályból kiderül, hogy a brainstormingban az egyént arra bátorítják, hogy egyetlen ötletét se vesse alá semmiféle tudatos kiértékelésnek. Ne ijedjen meg a vad ötletektől, mert lehet, hogy a vadabb jobb. ,,Megszelídíteni egyszerűbb a dolgokat, mint megvadítani (Osbord, 1963, 300.old.). Továbbá minél több ötlet létrehozására kell törekedni abból a feltételezésből kiindulva, hogy az eredeti ötletek a gondolkodás folyamatának későbbi szakaszában jelenek meg. Tehát érdemes minél több ötletet összegyűjteni. Végül pedig arra kell bátorítani az egyént, hogy kapcsolja össze az ötleteit és próbálja továbbfejleszteni őket.

   Osborn a négy alapelv mellett a változatos kérdéseket ajánlja segítségként, melyeket ha felteszünk magunknak, akárcsak más kreativitást serkentő folyamat segítségével, ötleteket serkenthetünk (Osborn, 1963, kifejezetten a XX. és a XXIV. fejezetek). A brainstorming  folyamat eredményeként született néhány ötlet és gondolat már azonnal fel is használható. Ám sokkal gyakoribb, hogy a folyamat használhatatlan ötletekhez vezet. Különösen technikai problémák esetében vezet a brainstorming megoldása mellékútra, vakvágányra, amelyet valahogy ki kell küszöbölni.

 

*Az eljárásra leggyakrabban használt kifejezés a brainstorming. Bizonyos körökben viszont egyfajta egyetértés honol a kifejezés használatát illetően, a szakemberek körében gyakrabban, mint a laikusoknál. A kreativitás területének egyik fő kutatója, Parnes azt javasolja, hogy a ,,brainstorming" kifejezést csak azokra a csoportokra alkalmazzuk, melyek meghatározott elvek szerint működnek. Ezeket az elveket később (a XIII. fejezetben) fejtjük ki. hogy nehogy további kavarodáshoz vezessen a brainstorming kifejezés, fontos hagyományok miatt egyénekre vonatkozóan is használjuk.

 

 

A brainstorming azoknál a problémáknál működik a legjobban, amelyekre rengeteg különböző megoldás lehetséges és azoknál működik a legrosszabbul, amelyeknek csak egy vagy kevés megoldása van. Ha a probléma túl széleskörű, akkor érdemes szűkebb  problémákra bontani, ezután pedig a XIII. fejezetben leírtak szerint már alkalmazhatunk a brainstorming technikát.

 

Alaki elemzés

 

   Az alaktani elemzés technikáját Dr. Fritz Zwicky fejlesztette ki. A könyvei a témáról Alaktani csillagászat címmel 1957-ben és Felfedezés, Feltalálás, Kutatás: Alaktani megközelítésből címen jelentek meg 1969-ben. Allen (1962a) egy teljes könyvet szentelt ennek a megközelítésnek, de mások is tárgyalják ezt a témát (Guilford, 1967; Osborn, 1963; Parnes és Harding, 1962; Goldner, 1962).

   A technika abból áll, hogy a problémát összetevőire vagy független változókra bontjuk, melyeket aztán tovább bontunk további változókra vagy olyan formákra, melyekben a változók több különböző helyzetben próbálhatók ki. Az elmélet szerint az alváltozók egymáshoz társítása megoldást eredményezhet. Ha két változónk van, akkor elképzelhetjük őket, amint egy négyzetet alkotnak. Ennek a négyzetnek függőleges oldala képviseli az egyik változót, a vízszintes pedig a másik változót, de mivel mindegyik változót fel tudjuk bontani alváltozókra, így minden kisebb négyzet lehetséges megoldásként jeleníthető meg. Három változó esetén a megoldásokat pedig egy kockában képzelhetjük el.

   Whiting (1958) egy olyan példát hoz az alaki elemzés használatára, melynek az a célja, hogy egy két színből álló táblázatban különféle párosításokat nyerjen. A táblázat egyik változója a kék, melynek alváltozói a kék árnyalatai. A másik változó pedig a piros, melynek alváltozói a piros árnyalatai. Ennek a négy változónak tizenhat lehetséges párosítása létezik. A szintén Whiting (1958) által bemutatott három változós probléma egy kicsit érdekesebb. Három változó esetén egy óriási kockát építünk, melyet kisebb kockákra kell bontanuk. A probléma legyen az, hogy tej számára kell új csomagolást kifejlesztenünk. A három változó pedig a csomagolás mérete, alakja és anyaga. A méret változót felbonthatjuk mindenféle méretre (fél liter, két deciliter stb.), az alak változót a lehetséges alakokra, az anyag változót pedig olyan különféle anyagokra, mint üveg, fém , műanyag, papír és cellofán.

 

,,Ebben a példában (Whiting, 1958, 65-66.old) 225 lehetséges megoldást tudunk előállítani: az óriási kocka minden kicsi kockáját egy fióknak foghatjuk fel, melyben egy hasznosnak vagy használhatatlannak bizonyuló megoldási lehetőség van. Minden lehetséges megoldást sorra megvizsgálhatunk, melyek közül néhány már valóban létező tejcsomagolási forma, mint például a két deciliteres tejesüveg és a két deciliteres papírdobozos tej. Míg az olyan lehetőségek, mint például a fémdobozban tárolt tej, nyilvánvalóan használhatatlanok. Elvileg, ha az összes fiókot megvizsgáltuk, akkor még találhatunk más hasznos megoldási formákat, amelyek eddig elkerülték figyelmünket. A két deciliteres kúp alakú papírdoboz és a két deciliteres műanyag tégladoboz ötlete már első látásra ígéretesnek tűnhet."

 

   McPherson (1967, 9. old.) problémájában el kell szállítani valamit valahova valamilyen energiával működő járművel". A három független változó pedig: ,, 1. A jármű fajtája. 2. A jármű működésének közege. 3.A járművet működtető energia fajtája." Eme a három független változó és ezeknek a további felosztása egy kockát vagy más háromdimenziós formát hoz létre. Az alváltozók párosításával 224 lehetséges megoldáshoz jutunk, melyek között nyilvánvalóan  lesznek kevésbé praktikusak vagy nehezebben megvalósíthatóak.

  Goldner (1962) két gyermek játékában mutatta be az alaki elemzés módszerét. Az egyik gyermek egy vezetési szaktanácsadó fia, a másik pedig a szomszédjuké. A szomszéd fiú meglátogatja a vezetési tanácsadó fiát és egy szekrényre lesz figyelmes. Megtudja, hogy a szekrényt egy értekezletre rendezték be és az apjának kell vigyáznia rá. A szekrény egyik oldalára pakolt dobozok azokat a különféle helyeket (helyi, állami, körzeti, nemzeti és nemzetközi piacok) jelképezik, ahová a játékot ( a terméket) el lehet adni. A szekrény másik oldalán (vagy fő változóként) pedig a termék terjesztésének módszere ( fő terjesztők, szabad terjesztők, termelői képviselők, cég tulajdonú kisboltok, független kiskereskedők, közvetlen értékesítés és postai megrendelés útján). Ezután dobozok jönnek és mennek, melyek mozgásai a termékeladás lebonyolításának különféle módjait szimbolizálják, mint az  utánvéttel fizetetés; csak készpénzzel fizetés árengedménnyel; általány összegért történő eladás; használt, régi termékek levétele és áruk beszámítása és készpénzzel fizetés; bérleti díj; haszonbérletbe adás részletfizetéssel, időszakos árusítás.

   Ennél a  három független változónál 280 párosítási lehetőséget kaptak, melyekből néhány jó ötletnek tűnik, ha egy 50 dolláros játékot szeretnénk eladni: (1) nemzetközi fő terjesztőkkel időszakos árusítással, amely valójában egy befektetési terv; és (2)nemzetközi terjesztés kiskereskedőkön keresztül, mely a bérbeadás tervén alapul.

   Azok a pszichológusok, akik már találkoztak Guilford (1956) Az intelligencia felépítése című munkájával, az intelligenciát alaki elemzése során egy kockának fogják elképzelni, melynek oldalai az intelligencia tartalmait, műveleteit és produktumait jelképezik.

   Míg Guilford modelljei, például három- dimenziósak, Allen, aki szintén írt az alaki elemzésről (Allen, 1962a), egy, The Allen Morphologizer (1962b) nevű technikát tett közzé. Allen szerint ez egy olyan ,,eszköz", mely ,,lehetővé teszi"  használója számára, hogy ,, bármely problémára összetett megoldásokat kapjon, amelyet egyébként csak agyműködésének 2,401 szeres felgyorsulásával érhetne el. Ez a technika segít céljaink gyors és könnyű elérésében- hogy elérhessük, amit csak szeretnénk (Allen, 1962b, 1. old.)" Ezt az eszközt megvásárolhatjuk Allen kiadójától, de egy papír felhasználásával magunk is elkészíthetjük.

   Allen saját könyve (Allen, 1962a) és a The Allen Morphologizer (Allen, 1962b) alapján a következő lépéseket javasolja.

   1. Gyűjtsünk össze minden anyagot, még a jelentéktelennek tartottakat is, anélkül, hogy megítélnénk értéküket a probléma megoldásában. Az anyag tartalmazhat probléma megoldására szolgáló ötleteket, az elérni kívánt célokat, a problémával foglalkozó emberek neveit és könyvek címeit, melyektől tanácsokat adhatnak.

   2. Az összes ötletet gépeljük vagy írjuk le 7,6×6.4cm-es papírokra a 7,6cm-es oldalra vízszintesen.

   3. Sorrendtől függetlenül, rendezzünk a kártyákból tizenkettes csoportokba, majd terítsük le mindegyik csoportot úgy, hogy három kártya legyen a vízszintes sorokban és négy kártya legyen a függőlegesekben.,, Hagyjunk egy fél centi távolságot az egyes kártyák között, két és fél centiméter távolságot pedig a kártyacsoportok között. Ez az elrendezés bizonyult a legjobbnak az összes elképzelésem közül (Allen, 1962, 182. old.)."

   4. Ezután négyszer- ötször olvassuk el gyors tempóban a kártyákat. ,, A papírra írottak gyors elolvasása a tudatalattiba juttatja az ötleteket és elindítja az alaki folyamatot (Allen, 1962b, 1.old.)."

   5. A következő fél órában ajánlatos, hogy ne törődjünk a kártyákkal. Amennyire csak lehet, foglaljuk el magunkat valami mással. Ne aggódjunk amiatt, hogy mással foglalkozunk, mert tudatalattink tovább dolgozik a kártyákra írt információkon.

   6. Ezután vessük tanulmányozás alá a kártyákat és rendezzük őket számunkra ,,szimpatizáló" vagy ,,összetartozó" csoportokba. ,, Ha ötszáz kártyával indítottunk, akkor tíz és húsz közötti ,, barátságos kártyacsoportot fogunk kapni (Allen, 1962a, 182. old.)."

   7. Készítsünk minden kártyacsoport számára egy címkártyát, mely vagy egy más színű lapra vagy más színnel írunk rá, és a kártyacsoportok tetejére tesszük.

   8. Miután minden kártyacsoport átesett a 3-6. lépésen, akkor lecsökkentjük ezeknek a számát lehetőleg négy, de hétnél nem több csoportra. A végső csoportok lesznek a paraméterek.

   9. Minden paramétert hétnél nem több alcsoportra osztunk. Ezek lesznek a komponensek.

 10. A négy paramétert fentről lefelé oszlopokba rendezzük és a sorokat pedig mindegyik  paraméter hét komponense fogja alkotni.

 11. Ragasszunk kartonra (vagy a morphologizer kipontozott vonalára) négy függőleges papírcsíkot vagy papírt ragasszunk kartonra, majd vágjunk ki őket. Minden csík egy paraméterből és a paraméter hét komponenséből áll.

 12. Ezután a négy csíkot fektessük le egymás mellé, majd mozgassuk őket fel és le. Így a komponenseket különböző párosításokban láthatjuk. Ezeknek a párosításoknak a felhasználásával könnyebben eljuthatunk a megoldáshoz.

 13. Ha négy paramétert és hét komponenst használunk, akkor 2.401 lehetséges párosítással kell szembenéznünk. A paraméterek és a komponensek számától függően több vagy kevesebb párosítást kapunk. Néhány ember számára egyetlen esetben sem okoz nehézséget, hogy kiválasszák a legjobb ötleteket, míg mások számára ez probléma. Az utóbbiak számára Allen Dr. Zwicky ,,Királyi értékét" ajánlja.

 

Zwicky azokat a célokat tartja ,,Királyi" értékűnek, melyek a legsürgetőbbek és minden más cél előtt állnak. Ha ezt a célt elértük akkor sikeresen oldottuk meg az adott problémát. A királyi érték felismerése és intenzív megértése lehetővé teszi, hogy az apróbb vagy nem lényeges részleteket kizárhassuk. Így csak azt kell kiértékelnünk, ami maradt (Allen, 1962a, 58.old.).

 

   Nyilvánvaló, hogy az alaki elemzés lehetséges haszna a rendelkezésünkre álló paraméterek és komponensek számtól függ. Ha egy problémában túl sok a változó, akkor nagyon nehéz, szinte legyőzhetetlennek tűnő akadállyal találja szembe magát az ember, mert egyre nehezebbé válik az összes lehetőséget együtt látni és hasznot húzni ebből az eljárásból. Ha túl sok a változónk, akkor tágabban kell újrafogalmaznunk őket. Bizonyos esetekben azt is megtehetjük, hogy a nagyobb problémákat alproblémákra bontjuk és az alproblémákat építjük fel egy szélesebb körű megoldássá, miután a független változóról már elég sok információt felhalmoztunk. Whiting (1958) egy kicsit szkeptikusan nyilatkozik erről a megközelítésről:

 

Ha mind az öt változónknak tíz lehetséges formája van, akkor tíz az ötödiken, azaz százezer különböző párosításhoz jutunk. Mivel a legtöbb problémának sok fő változója van és mindegyiknek megszámlálhatatlan sok változata, úgy tűnhet, hogy az alaki elemzés elméletben ugyan alkalmazható, de a gyakorlatban vajmi kevéssé (96. old).

 

   Ezzel ellentétben, Guilford az intelligencia szerkezetét vizsgáló tanulmányában az alaki elemzés segítségével nagyon értékes eredményekre jutott. Amíg nem végeznek rendszeres kutatásokat, nem nyernek adatokat és nem készítenek beszámolókat ezekről a technikákról, addig  nem tudjuk határozottan alátámasztani hasznosságukat.

 

 

 

Tulajdonságlista

 

   Crawford (1950, 1954) írta le ezt a módszert, melyben egy termék, egy tárgy vagy egy ötlet jellemzőit vagy fő tulajdonságait kell felismernünk és kiválogatnunk. Ezután mindegyik jellemzőt az összes lehetséges módon meg kell megváltozatnunk anélkül, hogy értékelnénk őket.

   E megközelítést McPherson a csavarhúzó hagyományos tulajdonságainak összegyűjtésével illusztrálta. Az eltelt idők során a csavarhúzó minden jellegzetessége átment valamilyen változtatáson. A korábban kerek csavarhúzó test ma hatszögletű keresztmetszettel rendelkezik. Így egy csavarással könnyebb megragadni, hogy nagyobb csavaró nyomatékot kapjunk. A nyél ma már inkább tartósabb műanyagból készül, mint fából. A csavarhúzó hagyományos sima, ék alakú végét pedig számtalanszor alakították át úgy, hogy sokféle csavarhoz legyen használható. Az elektromos motorok energiájával a csavarhúzók csavarás helyett inkább nyomással hozzák létre a csavaró nyomatékot.

   Whiting (1958) pedig a telefont választotta ki példaként a tulajdonságlista szemléltetésére. A készülék hagyományos fekete színét megváltoztathatjuk más színűre. Ám lehet még két-árnyalatú, egyszerű vagy mintával díszített is. A műanyag borítás helyett használhatunk fémet, üveget, fát, átlátszó akrilgyantát. A tárcsázóját kicserélhetjük nyomógombokra, fogantyúkra, vagy többek között abakusz rendszerre. A telefonkagyló lehetne szögletesebb vagy oválisabb és maga a készülék pedig lehetne laposabb.

   A tulajdonság listázásnak, mint kreativitást serkentő technikának az egyik problémája az, hogy lehetetlen valamennyi tulajdonság megváltozatását kipróbálni, továbbá értékes időt pazarolunk el kevésbé fontos vagy kritikus területekre. Ennek a problémának a leküzdésére Whiting azt tanácsolja, hogy tegyünk különbséget azok között a jellemzők között, melyek egyediek és amelyek sok termékben közösek.

Mivel

 

,,… az esetek nagy többségében az alapvető tulajdonságokon végrehajtott egyszerű változtatások vezetnek igazán eredeti ötletekhez. És gyakran a legpraktikusabb változatokat régebben már kipróbálták egyszer. A legegyedibb tulajdonságok megváltozatásával érhetünk el legvalószínűbben eredeti változatot. Példánk esetében (a telefonnál) a tárcsázás módja az egyedibb tulajdonság (47. old)".

 

   E technika alkalmazója azzal is szembe találhatja magát, hogy egy terméket csak kevéssé lehet megváltoztatni. Hogy leküzdjük ezt a problémát, azokra a tulajdonságokra kell tudatosan a figyelmünket irányítani, melyeket a tárgy fő funkcióinak tartanak (Whiting, 1958). A telefon fő funkciója az üzenetek közvetítése, a ceruzának az írás, a fűnyírónak a fűnyírás. A fő tulajdonságokban alapvető változásokat lehet előidézni. Ennek az eljárásnak egy meglehetősen érdekes változatát, a ,,tulajdonság áthelyezést" Goldner (1962) mutatta be. A technika lényegében megegyezik az ötletek és a tárgyak vizsgálatával. Ezután a fő jellemzők kerülnek kiválasztásra, melyeket egy olyan területre vagy tárgyra helyeznek át, amelyekre nem használatosak. Goldner problémájában például a megbízó egy 15.240 négyzetméter területű helyre lett volna szüksége különleges elrendezésben, de csak 3. 048 négyzetméter állt rendelkezésére. A környékbeli rendszabályok csak egyemeletes épületet engedélyeztek. A megoldás, amelyet javasoltak neki az volt, hogy építsen egy ötemeletes épületet, melynek négy emelete a föld alatt van. Ebben a problémában az áthelyezés a területről a magasságra, a fentről a lentre történt.

   Goldner (1962) egy másik problémát is bemutatott, amelyben egy élelmiszergyártó vállalat szembesül a növekvő csomagolási árakkal. Azt a javaslatot kapták, hogy állítsanak be tartóládákat a megrendelők létesítményeiben és az élelmiszert szállítsák hajóúton nagy tételben. Egy másik helyzetben egy nagyválasztékkal rendelkező bolt, avagy egy bevásárlóközpont tulajdonságait vitték át egy gyémántbányára. Egy tulajdonos úgy találta, hogy nem éri meg továbbműködtetnie gyémántbányáját. Azt a tanácsot kapta, hogy alakítsa át bányáját egy szórakozási lehetőségeket kínáló hellyé, egy önkiszolgáló bányává és szedjen belépti díjat. Egy másik problémában pedig a tulajdonság áthelyezést használták fel arra, hogy a ház eladása helyett bérbeadását javasolják és az önkiszolgáló mosodák helyett profi mosodák előnyeit ecseteljék. A probléma az volt, hogy a kicsavarás nélkül szárított ruhák csökkentették a mosoda nyereségességét. Mely szerint azt javasolták, hogy vegyenek ruhákat  és adják bérbe ezeket azoknak az ügyfeleiknek, akiknek várakozniuk kell ruháik száradására.

 

Az ellenőrző listák

 

  Kétféle ellenőrző lista létezik. Whiting speciális és általános listáknak nevezte el őket. A speciális listák egy új termék bevezetésének, az árusítás kezdésének és befejezésének különféle módjait mutatják be.

 

 A speciális ellenőrző listák egy adott folyamat fontos lépéseire hívják fel a használó figyelmét, de egyének betanítására is alkalmasak. Valószínűleg ez a legalkalmasabb mód arra, hogy az általános szituációban alkalmazott ötleteket megtanuljuk alkalmazni egy jelen idejű helyzetben, ami által az ötleteket korlátozott megfogalmazásunk szerint eredetinek és újnak tartunk (Whiting, 1958, 61.old.).

 

   Az ellenőrző listák hátrányaként felhozhatjuk, hogy korlátozóak (amikor valaki csak a listán található kategóriákra szorítkozik) és maguk a speciális ellenőrző listák rugalmatlanok, mivel csak gyakran előforduló problémákban tudjuk alkalmazni őket.

   Az általános ellenőrző listák, mint azt nevük is mutatja, többféle helyzetben alkalmazhatók, rugalmasabbak és alkalmasabbak ötletek létrehozására (Whiting, 1958). Az általános ellenőrző lista egy jó példája Osborn kérdéslistája, melyet Whiting (1958, 62.old) mutatott be. A kérdéslista kilenc alapvető kategóriát tartalmaz egy létező tárgy, ötlet vagy termék megváltoztatására:

    Használjuk-e más dologra? Mire lehetne másképp használni? Ha már megváltoztattuk a használatának módját, van - e még erre más ötlet?

    Átalakítsuk? Mi máshoz hasonlítható? Milyen más ötletet vethet még fel? Találunk- e régebbről valamiféle párhuzamot? Mit tudok lemásolni belőle? Miben tudom felülmúlni?

   Módosítsuk? Alkalmazzunk-e egy új fogást? Megváltoztassuk a jelentését, színét, mozgását, illatát, formáját vagy alakját? Más változtatások?

   Növeljük? Mit adjunk hozzá? Több időt? Nagyobb gyakoriságot? Legyen erősebb? Nagyobb? Vastagabb? Adjunk hozzá több tartalmat? Még több Összetevőt? Kettőzzük? Avagy többszörözzük meg? Túlozzuk el?

   Csökkentsük? Mit helyettesítsünk? Legyen kisebb? Sűrítsük össze? Kicsinyítsük le? Rövidebb legyen? Esetleg alacsonyabb? Könnyebb? Hagyjuk ki? Korszerűsítsük? Bontsuk részekre? Bagatellizáljuk el?

   Helyettesítsük? Kivel? Mivel? Más összetevővel? Egy más anyaggal? Egyéb folyamattal? Eltérő erőforrással? Másféle megközelítéssel? Egy új hangszínnel?

   Átrendezzük? Változtassuk meg az alkotórészeket? Alkalmazzunk más mintát? Eltérő elrendezést? Más sorrendet? Cseréljük fel az okot és a hatást? Kapcsoljunk más tempóba? Vagy az ütemterven változtassunk?

   Cseréljük fel? Fordítsuk meg a pozitívot és a negatívat? Mi legyen az ellenkezőjükkel? Fordítsuk vissza? Fordítsuk fel? Borítsuk fel a szerepeket? Cseréljünk cipőt? Fordítsuk fel az asztalokat? Vágjunk más arckifejezést?

   Kapcsoljuk össze? Mit szólnánk egy keverékhez, egy ötvözethez, egy készlethez vagy egy együtteshez? Kombináljuk az egységeket, a célokat vagy a megjelenést? Párosítsuk az ötleteket?

 

   Goldner (1962) megalkotta az ellenőrző lista technika egy változatát, a  ,,vice- versa", avagy a,,fordított" technikát. Ebben az esetben az egyén azon tűnődik, hogy valamit nehezebbé vagy könnyebbé, vastagabbá vagy vékonyabbá,  etc. tegyen. Mit tudunk megfordítani a földön futó kerekeken? Elképzelhetjük a kereket a levegőben, ezután a kerekeket a jármű aljáról a jármű felé helyezzük és így tovább, végül eljutunk az egysínű vasúthoz, melynél a kerekek levegőben  függő síneken vannak, a pályatestet és a nyomvonalat pedig tornyok tartják fenn.

 

Erőltetett kapcsolatok

 

   Technikák hosszú sora alapul ,,két vagy több egymástól általában független ötlet és termék közötti erőltetett kapcsolat létrehozásán, melyet az ötletalkotási folyamat kiindulópontjának tartanak. Alapvető hasonlóságaik miatt, mindet erőltetett kapcsolat technikának nevezzük" (Whiting, 1958, 52. old.). Whiting (1958) szerint azok az emberek használják, akik egy egészen átfogó területen keresnek új és eredeti ötleteket. Ilyenek például a rajzfilmesek, a reklámkészítők, művészrendezők, az eladásokat előmozdító alkalmazottak, hivatásos írók, stb.

   Whiting három erőltetett kapcsolatok technikát mutatott be: a katalógus technika, a felsorolás technikája és a figyelem középpontjában álló tárgy technikája. A katalógus technika egyszerűen egy szó, tárgy vagy kép katalógusból, magazinból vagy újságból való véletlenszerű, kiértékelés nélküli kiválasztásából áll. Hasonló módon kiválasztunk egy másik szót, tárgyat vagy képet is. Mindkét elemet együttes vizsgálat alá vetjük és megpróbálunk bármiféle kapcsolatot találni közöttük. Mivel egyik elemet sem befolyásoljuk, túlzottan széles területet fednek le felmerült ötleteink; így legtöbbünk számára a katalógus technikának csak egy bizonyos mértékben lesz haszna (Whiting, 1958, 53-54. old.).

   A felsorolás technikája is egy korlátozott hasznot hozó erőltetett kapcsolatot képes életre hívni. Ebben a technikában a dolgok egy átfogó területét kell kiválasztanunk, majd különféle tárgyakat és ötleteket kell gyűjtenünk, melyek ezzel a területtel állnak kapcsolatban. Megszámozzuk az ötleteket és ezután az első ötlet az összes többivel való kapcsolatát megvizsgáljuk. Ugyanezt tesszük a második és az összes utána következő ötlettel, amíg minden egyes ötletet nem hasonlítottunk össze a többivel.

   Whiting (1958) egy irodaszer gyártó példáját mutatja be, aki új termékeket szeretne kitalálni. Első lépésben kigyűjtjük és  sorban megszámozzuk a termékeket: (1) asztal, (2) szék, (3) asztali lámpa, (4) iratszekrény, (5) könyvszekrény. Ezután az asztal és a szék közötti kapcsolatát bontjuk ki: A gyártó szabad képzettársításokat hozhat létre a párosítással kapcsolatban, melyekben felbukkanhat a kombinált bútor ötlete vagy egy olyan egység, melyben az asztal a szék tároló vagy elrejtő bútorként szolgálhat. Az ötleteket, csak a képzettársítások megalkotásának végén értékeljük.

   Az eljárás a többi lehetséges párosítással, mint az aszal és a lámpa párosa folytatódhat. A lámpát az asztalba mélyeszthetjük és működtethetjük asztali nyomógombokkal.

   A Whiting (1958) által bemutatott harmadik erőltetett technika a figyelem középpontjában álló tárgy technikája. Abban különbözik a többi technikától, hogy a kapcsolatnak egy szándékosan kiválasztott eleme, melynek célja előre meghatározott. ,, Röviden, a figyelem középpontban álló tárgy technikát egyedi és létező problémák megoldásában alkalmazhatjuk. A többi kényszerítő kapcsolat létrehozásán alapuló technikában a kapcsolat összes elemét többé- kevésbé véletlenszerűen választjuk ki, így egy adott problémában való alkalmazásuk szinte lehetetlenné válik. Csak abban az esetben hasznosak, ha szélesebb területről gyűjtünk ötleteket (Whiting, 1958, 60. old.)." A folyamat első lépésében ki kell választanunk a rögzített elemet. Ezután pedig fordítsuk figyelmünket a környezetünkben található tárgyakra. ,,Egy adott tárgy fizikai közelsége megkönnyítheti az ötletek áramlását a kényszerű kapcsolatban. Bár természetesen el is képzelhetünk a tárgyat (56. old)."

 

,,Ha már megvannak a rögzített és a véletlenszerűen kiválasztott elemek, akkor kialakul a nem természetes, erőltetett kapcsolat. Ez az alapja a szabadon áramló képzettársításoknak, melyek remélhetően új és eredeti ötleteket szülnek. Az első ötletek gyakran a rögzített és a véletlenszerű elemek közti tulajdonság átvitelből keletkeznek; más szóval a véletlenszerű tárgy színe, alakja vagy más jellemzői befolyásolják a kényszerű kapcsolat rögzített tagjának a módosítását (56.old.).''

 

   Whiting annak a gyárosnak a példáját mutatja be, aki új székeket szeretett volna tervezni. A rögzített elem a szék, a változó elem pedig, amely felvillant előtte, egy közönséges villanykörte volt. Kényszerű kapcsolatok felsorolásával indított és eljutott a Whiting által ,,elsőszintű"-nek nevezet ötletekhez, mint az üveg szék, vékonyabb szék, villanykörte alakú szék, a szék csavarozással történő összeállítása, elektromos szék, árammal működtethető szék. ,,Ezután még a legegyszerűbb, hasonló hangzású szavak is lehetőségeket kínálhatnak. Az ,,üveg" szó, angolul ,,glass" könnyen ,,class"- nek érthető, ami elvezethet ahhoz az ötlethez, hogy a székeket bizonyos társadalmi osztályok számára tervezzék vagy ahhoz, hogy a székek sorát különféle módokon osztályozzuk (Whiting, 1958, 57. old.)."

   A ,,másodszintű ötletek, melyek az elsőszintű ötletek által keltett szabad képzettársítások láncából születnek, valószínűen használhatóbbaknak bizonyulnak (Whiting, 1958, 57-58.old.)." Így az első szintű ötletek egyikéből, a ,,villanykörte alakú szék"- ből két úton haladhatunk tovább. Az egyik út a ,,körte", a másik pedig az ,,alak". Whiting a körtével kapcsolatban a következő lehetőségeket villantja fel: körtevirág, virágok, virágszerű székek, virágillatú székek" stb.; az alakból pedig ,, az emberi test vonalaihoz illeszkedő szék, Micsoda nő…székek filmsztárok aláírásaival…Penge, kard, trónszék" stb. (Whiting, 1958, 58. old.).

   A második szinten kicsi vagy gyakran semmilyen kapcsolat sem áll fenn az eredetileg véletlenszerűen választott tárgy és a javasolt ötletek között. " És így is kell történnie, mert a figyelem középpontjában álló tárgy technikája egyszerűen csak egy kreatív gondolkodás beindítására tervezett eszköz. Az erőltetett kapcsolatok csak beindítják a folyamatot. És mivel a erőltetett kapcsolatok szinte mindig szokatlanok, kitűnő esélyeink vannak arra, hogy új és eredeti ötletekhez jussunk (Whiting, 1958, 59. old.)."

   Addig folytathatjuk a szabad képzettársításokat, amíg azok gyümölcsözőek számunkra. Ha már nem tudunk több hasznot húzni belőlük, akkor visszatérünk az eredeti véletlenszerűen kiválasztott elemhez, egy új elsőszintű ötletet választunk és egy új asszociáció sorozatot indítunk. Whiting (1958) is azt javasolja végezetül, hogy a sokféle, véletlenszerűen kiválasztott elemmel létrehozott kényszerű kapcsolat sorozata sokkal eredményesebb lehet, mintha csak egyetlen kényszerű kapcsolatot alkalmaznánk.

 

PakSA

 

   Ezt a technikát Taylor (1961) fejlesztette ki. Elnevezése a Packcorp tudományos megközelítésre (Packcorp Scientific Approach) utal, az Amerikai Csomagoló Vállalat tiszteletére. Taylor szerint ez a technika egyébb technikák módosítása és kiterjesztése. Úgy véli, hogy sikerült kiküszöbölnie a korábbi tesztek hibáit és kiterjesztette előnyeiket. A technika kilenc lépésből áll (Taylor, 1961).

 

   1. VÁLASSZ EGY PROBLÉMÁT- Írdd le a problémát. Fejtsd ki, mi a baj- mit kell leszögezni. Állapítsd meg célodat - hogy mit keresel.

   2. SZEREZZ ISMERETEKET- Szerezz tényeket. Nyerj új ismereteket. Tanulmányozd a hivatkozásokat. Kísérlet. Felfedezés. Kutass utánuk széles körben és alaposan. Beszélj a tájékozott emberekkel témáról. Ellenőrizd, amit találtál. Írj le mindent.

   3. RENDSZEREZD ISMERETEIDET- Információidat rendezd el értelmezhető, érthető formába. Csoportosítsd őket. Rendezd össze őket. Írd le őket.

   4. CSISZOLD TUDÁSODAT- Rendezd ismereteidet összefüggésekbe és elvekbe. Állíts szembe egymással a tényeket. Keress hasonlóságokat, különbségeket, analógiákat, ok- okozatokat, párosításokat, mintázatokat. Alkalmazz serkentő kérdéseket. Ha még mindig nincs túl sok új ötleted…

   5. EMÉSZTGESS- Hagyd, hogy tudatod szárnysegédje, a tudattalan működésbe lépjen. Pihenj,  foglalkozz más problémával, élj a hobbidnak vagy válassz valami könnyedebb elfoglaltságot- És miután felfrissültél…

   6. GYÁRTS ÖTLETEKET-  rögtönözz, vagy - Fordítsd figyelmedet újból a problémádra, amíg fel nem bukkannak az ötletek. Ha felbukkantak, akkor ne kezd el kritizálni, hanem készítsd el és írd le őket. Hozz létre annyi változatot, amennyit csak tudsz.

   7. DOLGOZD ÁT AZ ÖTLETEIDET- Ellenőrizd ötleteidben az esetleges hibákat. Tényszerűen vizsgálj meg minden ötletet. - és tegyél fel kérdéseket velük kapcsolatban; vondd kétségbe; próbáldd ki; dolgozd át; fejleszd tovább; kövesd végig.

   8. PRÓBÁLDD KI AZ ÖTLETEIDET- Ha mások helyeslése és elfogadása szükséges, add el az ötleteidet:

   Tervezd meg mindegyik eladást. Hagyj elég időt. Kínáld fel kipróbálásra. Használj példákat. Keltsd fel a vevők érdeklődését. Ha ötleted új módszereket és képességeket foglal magában, tanítsd meg őket másoknak is.

   9. ISMÉTELDD MEG A FOLYAMATOT- Amíg természetes viselkedéseddé nem válik (185-186).

 

 

Kimenet- Bemenet technika

 

Ez a General Electric által kifejlesztett technika gyakran az energia egyik vagy másik formában történő használatáról szól. A folyamat első lépésében meg kell állapítanunk a kimenetet, azaz az elérni kívánt célt vagy megoldást. A bemenet pedig az energia egy formája, amely a rendszert működteti. Vegyünk példaként, egy Whiting (1958) által bemutatott problémát, egy tűzjelző rendszer kifejlesztését. Ebben a helyzetben a tűz a bemenet. Ebben a problémában lehetnek bizonyos korlátozások vagy szabályok, melyekbe beleütközhet egy esetleges megoldás (de nem lehetnek túl korlátozóak, melyek akadályozhatják a megoldás felbukkanását). Miután rögzítettük a három összetevőt, meg kell határoznunk,

 hogy mennyire jól lehet létrehozni vele az energia különböző formáit, hogy végül elérjük a kívánt kimenetet (figyelmeztetés a tűz jelenlétére). A következőkhöz hasonló kérdések sorozatának felvetésével tudjuk ezt megtenni:

   (1) Pontosan milyen kimeneteket hoz létre a bemenet? A tűz jelenlétét egy bizonyos mennyiségű hő és fény, ezen kívül az égés és füst gáznemű termékei jelzik.

   (2) E jelenségek közül valamelyik elő tudja- e közvetlenül idézni a kívánt kimenetet?

   Ha nem hivatkoznánk ezen feltételekre, akkor azt mondhatnánk, hogy ha a tűz, a fény, láng, no és a hő párosítása egyszer elég nagy lesz, akkor önmaga riasztó jelzése lesz. Azonban sajnos ez idő alatt a tűz legrosszabb megoldásként valószínűleg elpusztítja az épület nagy részét.

   (3) Milyen reakciókat vált ki a hő? a fény? a füst? Ez a következő kérdés a legfontosabb. Kísérletet kell tennünk összes lehetséges fizikai és kémiai reakció felsorolására. A hő különféle fémekben, folyadékokban és gázokban tágulást; a fémekben olvadást; bizonyos vegyszerek szerkezetében változást okozhat. A fény és a füst is okozhat különféle fizikai és kémiai reakciókat.

   (4) Ezek közül a reakciók közül elérheti- e valamelyik a kívánt kimenetet?

   A víz forráspontja alatti hőmérsékleten olvadó Wood fémötvözethez hasonló ötvözet megolvadása megszakíthat egy kört vagy kinyithat egy szelepet. A Wood fémötvözetet valóban használják riasztórendszerekben az észre nem vett tüzek megszüntetéséhez. A folyadékok tágulásának elvét a hőmérőknél használták fel. A két fémből készült bimetál szalag hő hatására nem egyenletesen tágul. Ez a tulajdonsága vált a termosztát működésének alapjául (valójában egy bizonyos hő által aktiválva megszakítja az áramkört. A fényt egy szelén cella vagy egy elektromos szem, a füstöt pedig különböző vegyszerek képesek érzékelni ( Whiting, 1958, 49-50.old.).

 

   A folyamat első lépéseként eddig számos ötlet született a tűz jelenlétének kimutatására. Ezt követi az előző szint bemeneteit követő összes lehetséges kimenetel számbavétele. Gyakorlatilag számos bemeneti- kimeneti lépést kell párosítanunk. ,,Mindamellett, ha vesszük a fáradtságot és az összes bemeneti- kimeneti lépést külön- külön tanulmányozzuk, akkor nagyobb eséllyel jutunk új, eredeti és jobb megoldáshoz, mert egy bemenet összes kimenetét teljes mértékben felderíthetjük. Ezzel nagymértékben csökkentjük a sablonos megoldások valószínűségét (Whiting, 1958, 51. old.)."

    Ahogy már korábban is megjegyeztük, a bemenet-kimenet technika azokkal a különféle energiákkal dolgozik, melyeket a műszaki tudással rendelkező emberek a legjobbnak ítéltek meg. Így a technika használhatósága erősen behatárolt. Ezen kívül minden bemenet többféle kimenettel rendelkezik, amely összezavarhat minket és nagyon időigényes is. ,,A legjobb, amit tanácsolhatok, hogy csak akkor használjuk ezt a technikát, ha valóban nagyon fontos a problémánk. Így tehát csak a széleskörű eljárást igénylő feladatoknál alkalmazzuk (Whiting, 1958, 51. old.)."

 

 Képtelen ötletek alkalmazása

 

  Von Fange-t (1959) az a megfigyelés késztette egyedi technikájának megalkotására, hogy az ötletlistákból kiemelt legképtelenebb ötletek bizonyulnak a legértékesebbnek. Von Fange a ,,Hogyan csatlakoztassunk vagy kössünk össze két drótot" problémát hozta fel példának, melyben az első ötletsorozatból a ,, tartsd a fogaid között" ölet volt a legképtelenebb. Nyilvánvaló volt, hogy ez az ötlet nem fog működni, de az egész csoport ( azok az emberek, akik a problémával foglalkoztak) szinte azonnal felismerte, hogy az Alligátor kábelsaru és sok más kapocs ugyanennek az elvnek alapján működik (Von Fange, 1959, 53.old)."

    A ,,használjuk rágógumit” szintén felbukkant a képtelen ötletek között. ,,Mihelyt rábukkantak az ötletre, a csoport egy tagja, aki történetesen egy vegyész volt, azt állapította meg, hogy a legtöbb rágógumi alapja egy műanyag, amely megfelelő vegyszerek hozzáadásával szilárdan rögzít. Ezt követően egy másik férfinak az akkori legmodernebb elektromos kábelekkel készült órák és rádiók megformázott műanyag dugói jutottak az eszébe, melyek ezzel a megoldással rögzítik a kábeleket egy villához (Von Fange, 1959, 53.old.)."

 

 

 

 

Módosítás

 

   Whiting (1958) szerint, ha már van egy jó ötletünk és tudatosan módosítjuk, akkor egy óriási ötlet válhat belőle. Megállapítása alapján az olyan területek nyerhetnek ezzel a technikával, mint a reklám és a művészet, melyeknél a szövegezésben és látványban előidézett apró változások fontos különbségekhez vezethetnek.

 

A ,,Friss Szem"

 

   Ebben a Whiting által leírt technikában hétköznapi tárgyakat kell kiválasztanunk és kell figyelnünk erősen. A cél az, hogy megtaláljuk a tárgy szépségét. Ha közelebbről megnézzük a tárgyakat, akkor új és eddig mellőzött jellegzetességeket fedezhetünk fel bennük. A tárgyak ebben az új megvilágításban sokféle dologra használhatók.

 

 

 

                 Egy újabb misztikum-a jó lehetőségek kiválasztása

 

   Az összes bemutatott technika, melyek célja ötletek és feltételezések létrehozása volt, még több további vizsgálatra szorul. A technikák nem tudnak arra választ adni, hogy a lehetséges ötletek és feltételezések közül miképp válasszuk ki azt, amelyik végül kreatív terméket hoz létre. A kreatív folyamat igazi rejtélyei közé tartozik az, hogy miképp hozzák meg döntéseiket a kreatív emberek. Néhányukat az ihlet, másokat az ösztönös megérzéseik, megint másokat pedig eddig még ismeretlen módszerek segítenek a döntésben.

   A fent leírt technikákat alkalmazó személyek kétségkívül szembetalálják majd magukat azzal a helyzettel, amelyben számos lehetséges ötlet közül kell majd választaniuk. Nem állnak rendelkezésünkre olyan irányelvek, melyek segíthetnének a hiba lehetősége nélkül dönteni. Dönthetünk úgy, hogy módszeresen megvizsgálunk minden lehetséges ötletet, de alkalmazhatjuk esztétikai érzékünket is, hogy azt az ötletet válasszuk, mely ,,jó megérzéssel" a vágyott kreatív irányba vezet bennünket. Néhányan olyan nagy nyomás alatt dolgoznak, hogy úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy csak üljenek és várjanak az ötletekkel és lehetőségekkel kapcsolatban feltámadó ,,megérzéseikre". Így nem tudják kreatívan elérni céljaikat. A kreativitás néha csak egy-két szabad pillanatot igényel. Néhányan furcsán és kényelmetlenül érzik magukat a kreatív megközelítéssel szemben, mert nem tűnik számukra elég ,,racionálisnak" vagy ,,objektívnek". Mi csupán azt tudjuk javasolni, hogy próbálják meg. Aztán néhány próbálkozás, és remélhetőleg,  kivívott siker után az alkotó folyamat könnyebbé válik.

 

                                                Összefoglalás

                                                                      

   Az ötletalkotás sikere nagymértékben attól függ, hogy ne ragadjunk le múltbéli tapasztalataink és közvetlen környezetünk ingereinél és alakjainál. Ebben a fejezetben egy szabadabb irányt mutattunk meg. Ezek a módszerek megtörik az észlelési mezőt, hogy így új párosítások felismerésére tegyék alkalmassá. Megvizsgálják, miként hat a nyelv (szókincsünk és nyelvi normáink) gondolkodási folyamatainkra. A dolgok rögzült megnevezése ötleteinket is megmerevíti, melyek ily módon nem tudnak szabadon egymásból átalakulni.

   Bemutattuk az ösztönös megérzés hatékonyságát vizsgáló és támogató kutatásokat és az ösztönös megérzést sikerrel felhasználó eseteket. Továbbá kifejeztük abbéli reményünket, hogy majd egyszer taníthatjuk az intuíciót.

   Végül bemutattunk jó pár önsegítő technikát, melyek különféle módokon segíthetik az új ötletek serkentését. Az egyik legismertebb az externalizálás, mely során kifejezzük, kiemeljük azokat a jellemzőket és változókat, amelyekkel a kreatív emberek gyakran fejben dolgoznak. Ezek az eljárások általában sok ember számára megkönnyítik az új párosítások és eredményes kreatív elméletek kidolgozását.

   A tárgyalt technikák eredményének értékességét nem csak maguk az egyes technikák határozzák meg, hanem az is, hogy tudunk e helyesen kérdéseket feltenni, van- elég motivációnk, energiánk és kitartásunk ahhoz, hogy kreatívak legyünk. Attól is függ, hogy elég biztosak vagyunk-e megérzésünkben, hogy melyik ötletünk az igazi. E kell kerülnünk az ötletalkotás csapdáját, amelyben csak az ötletek kitalálásáért találjunk ki ötleteket. Válasszunk ötleteket és vessük őket a következő fejezetben tárgyalt további vizsgálatok alá.

 

 

 

A fordítás forrása:

 

Stein, M. I. (1975): Stimulating Creativity. Vol. 2. Academic Press, New York, 194-223.

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Morris Isaac Stein

(Földi Tibor, 2013.11.28 15:33)

Kedves Tündérlomtár!

A fenti írás a gondolkodás srkentésésről felkeltette érdeklődésesem. Egy korábbi időszakban sokat foglalkoztam önfejlesztéssel, csoport fejlesztéssel, és egy korábbi kiadó néhány köynvében asok szép dolgot találtam, ami most épp szükséges lenne. Így találtam az erőltetett kapcsolatok módszere keresése közben erre az oldalra.
Érdekelne ennek a könyvnek további fejezete is megtalálható valahol? Próbáltam az interneten keresni, de igen csak szűk lehetőségeket kínált.

Várom válaszát esetleg email címemre... tibro kukac freemail pont hu címre

Köszönöm Földi Tibor